Történet

Az ásatások során felszínre került régészeti leletek azt igazolják, hogy a város és környéke az őskor  óta  lakott volt. Római castrum és fürdő romjait tárták fel a Székely Támadt vár alatt. A  településen élők 1224-ben szerepelnek első ízben oklevélben telegdi székelyekként.

Ekkor néhány egyházi épület jelentette a későbbi várost. 1333-ban keltezett pápai tizedjegyzék szerint az itt álló település neve Uduorhel. Ebbõl  az időből maradt ránk a város végén lévő Jézus-szíve kápolna, amely  karéjos-centralis templom. Egy évvel késõbb (1334-ben) Uduorhel nevû település papja elnyeri városának  az anyaegyházi státust a Szentszéktõl. Elsõ szabadalmait Zsigmond királytól nyerte el 1427-ben. 557 évvel ezelõtt keltezett, birtokperbeni intézkedéskor, szerepelt a település Udvarhely néven elõször. 1485. augusztus 12-én Báthory István mezõ-városi rangra emeli a települést mezõvárosok kiváltsága volt a vásártartás joga, az adózás kedvezõbb rendezése és az autonómia.   Izabella királyné 1557-ben  adományozta azt kiváltságlevelet, amely minden adótól és rovataltól mentesítette a várost.  Egy évre rá tõle kapta a város címeres pecsét jét. Ebben az õsi székely címert ismerhetjük fel: kék mezejû pajzsban tõrt tartó páncélos kéz, a tõrbe szív és medvefõ van tûzve, a felsõ térben négy csillag között felirat látható. A ma is használt  címer új elemekkel bõvült. A korona eredetének megfejtése a szakemberekre vár.

1571-ben Báthori István fejedelem elrendeli, hogy minden udvarhelyi egyformán viselje a város terheit, vagyis aki a javadalmakban, az a közterhekben is osztozzék. 1615-ben Bethlen Gábor fejedelem megerõsíti a város kiváltságát. Tõle ered a Székely elõtag a város nevében. „Udvarhelyszék tiszte ezentúl a városban nyomozásokat tartani , a piacz jövedelmében részt venni ne kívánjanak, hanem az legyen egészen a városi polgároké…” Ebben az idõben erõsödött meg a székely nemesség, amely  az erdélyi fejedelemség tartó oszlopa lett. Bethlen Gábor Tündérkertje eltûnt. A pártoskodás megkeserítette az udvarhelyiek életét is. I Rákóczi György 1635-ben az országgyûlés elé vitte az udvarhelyiek kérését, ezáltal kiváltságaik helyben maradtak.

A felekezeti villongásokat a kuruc – labanc háború követte.  A kuruc világ megszûnésével büntetésként a város 10 évig beszállásolt katonákat kellett eltartson. Mária Terézia uralkodása alatt átszervezték a határ-õrséget, a városban nem történt nagyobb ellenállás, de  a madéfalvi veszedelem (székely határõrség vérkeresztelõje) rányomta bélyegét a hadügyi reformra.  1710-11-ben a pestist behurcolták Moldvából. Az óvin-tézkedések ellenére tovább terjed a kór, ez akadályozta meg a katonaság további  betelepítését. A fennmaradt írásos emlékek szerint ebben az idõben annyira megromlott a közbiztonság, hogy a lakosság vagyona és élete állandó veszélyben forgott. Ekkor épült a város elsõ kórháza, a Botos-utcai (ma Kossuth Lajos utca ) ispotály.

Az 1848. április 4-én tartott közgyûlésen megszületett az a határozat, mely szerint 30 tagú küldöttség megy Kolozsvárra az országgyûlés összehívását megsürgetni. Az általuk felterjesztett kérelmek egyikében ez áll „… az unió minden teendõk alapja, sõt a legelsõ teendõ, a fejedelem és a haza létérdeke”.

Az unió kimondása után Erdélybõl négy honvéd zászlóaljat állítottak ki, az egyik toborzási helye Udvarhely volt.  Egy évre rá Bem tábornok, a piski ütközet után, a Küküllõ völgye felé vonul, hogy egyesítse seregét a székely csapatokkal, a csíki és háromszéki csapatok Udvarhely fele kanyarodtak (Brassóban már ott voltak az oroszok). 1849. február 15-én bevonultak a városba, majd Segesváron egyesültek a lengyel tábornok seregeivel. Az év augusztusában láttak utoljára honvéd hadakat a városban, Heydte  õrnagy vette át a hatalmat ezután a szék fölött.  1851-ben kétségbeesett kísérletet tett több udvarhelyi értelmiségi. Összeesküvésüket elárulták és 1854. március 10-én Marosvásárhelyen kivégezték õket. 1861-ben, a bach korszak után, normalizálódott az élet, Dániel Gábor lett Udvarhelyszék fõkirálybírája,  Horváth János és gr. Bethlen János pesti országgyûlési képviselõk. Királybírák Ugron Lázár, Ferenczi Pál és Gállfi Sándor, fõjegyzõ báró Orbán Balázs, a  híres néprajzi és földrajzi író, fotográfus, a Székelyföld leírásának szerzõje.

Gyors ütemben fejlõdött ezután a város. 1868-ban itt szervezõdött, mint a Székelyföld központján, a királyi úrbéri törvényszék. Ebben az idõben megszûnt Udvarhelyszék és Udvarhelymegye lett. Elsõ fõispánja Dániel Gábor. 1876-ban a város az újonnan alakított Udvarhely megye székhelye lett.  XX. század elsõ éveiben Barabás Endre, Udvarhely vármegye közigazgatási leírásában  megemlíti, hogy a rendezett tanácsú város a megye szellemi és közigazgatási életének központja.  Közel száz évig volt a térség adminisztrációs központja. Ettõl a rangjától a megyésítést követõen fosztották meg 1968-ban. Majd harminc éven keresztül  Székelyudvarhely arculata átalakult. Ekkor volt a nagy iparosítási hullám, több nagy gyár/vállalat épült. A lakosság száma közel kétszeresére nõtt, új városrészek jelentek meg. Az emberarcú szocializmusnak álcázott diktatúra szorításából az 1990-es évek elején szabadult fel a város.